A 2012 Blográdió tizenkettedik adása jelentkezik!

Vendégek:

Tóth Ferenc agrármérnök

Steinerista

Szemrád Nándor asztrológus, misztikus kutató

Játékidő: 110 perc

Méret: 88 MB

Letöltés

Idén már elindulunk a ...tudjukkik által szervezett éves Goldenblog versenyen. Bár a 2012 Blog szempontjából semmilyen jelentősége nincs, hogy elérünk-e valamilyen helyezést (a tartalomra való tekintettel nagyon valószínű is, hogy fogunk...), de a versenyben való részvétel által szerezhetünk újabb olvasókat is, akár olyanokat is (s persze ezek a legértékesebb "célpontok"), akik még az ébredési folyamat elején tartanak (mondjuk úgy 0% környékén). Kérünk minden kedves olvasót, hogy szavazzon a 2012 Blogra, a bal sávban lévő widget-doboz segítségével vagy itt, a jobb oldali sávon, az alábbi adatokat (pontosan!) megadva:

Blog neve: 2012 Blog

Blog címe: http://2012.blogol.hu/read

Kategória: komplex blog

Ha valaki nagyon elszánt, zsűritagnak is jelentkezhet (a zsűri "beépített emberekkel" való elárasztása lenne az egyetlen reális esély arra, hogy nyerjünk - persze, mint már írtuk, nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, jelen esetben szó szerint). Természetesen több különböző IP-címről többször is lehet szavazni, ha valaki cookie alapján sem nyomon követhető. Ilyen "csalásra" persze nem buzdítunk senkit (bár valószínű a nevező blogok mindegyike csinálja), csak az érdekesség kedvéért megjegyeztük...

Kérek mindenkit, hogy nevezéskor lehetőleg egy valós e-mail címet adjon meg, mivel - bár a szabályzat nem írja - lehet, hogy a visszapattanó címek nevezéseit simán kiszórják!

Rádiót holnap veszünk fel, új vendéggel, jó hosszú adásvázlattal; kedd este, de legkésőbb legkésőbb szerda dél körül várható. Addig is szavazzatok.

A most következő bejegyzés egyike lesz a „nehezen feldolgozhatóaknak”: az Irányítók titkait végső soron az is védi, hogy ha egy bizonyosnál nagyobb mélységig ássuk magunkat, olyan bizarr, a normális gondolkodástól annyira eltérő dolgokat fogunk találni, amelyeket a legtöbb ember nem hisz el vagy nem tud felfogni. Programozásról szóló sorozatunk negyedik részében az Irányítók fészkébe fogunk egy rettenetes kirándulást tenni: a kaptárba, melyben szaporodnak s ahonnan a világot irányítják.

Amivel azonosulsz, attól nem félsz. Ez az alapja a többgenerációs bántalmazás (MGA – multi-generational abuse) mechanizmusának. A kisfiú, akit rendszeresen megver az apja, ha egyedül van otthon, és nem látja senki, apja ruháit magára húzza, vagy ha apja dohányzik, titokban rágyújt. Azonosulni akar az agresszorral, félelmét, szorongását így próbálja leküzdeni, feloldani – sikerrel; a pozitív visszacsatolás után pedig ez szándékosan keresett viselkedésmintává válik: a gyerek megveri öccsét, ha az apja az anyját is megüti néha, ő is így fog tenni, s ami a lényeg: felnőtt korában ő is bántalmazni fogja gyerekeit.

Így jön létre a többgenerációs bántalmazás ördögi köre, amely nem várt lehetőséget adott az Irányítóknak önmaguk és kiszolgálószemélyzetük formálására – ennek módszertana pedig a XVIII. század óta fejlődik folyamatosan.

A lehetőség abban rejlik, hogy a bántalmazás áldozatainál a disszociáció képessége fejlődik, az MGA-áldozatoknál pedig már genetikailag öröklődik, így eleve fejlett diszociációs képességgel és hajlammal születnek az Irányító-palánták.

Mi is a disszociáció? Egymáshoz nyilvánvaló módon kapcsolódó tények mélytudati indíttatásból össze nem kapcsolása. A permanens disszociáció pedig: tudathasadás. Egy tipikus példa maga a judeokeresztény vallás: nyilvánvalóan valaki nem hihet egyszerre az Úrban és az Atyában, illetve nem hiheti, hogy a kettő ugyanaz az isten, a keresztény ember pedig pontosan ezt hiszi, mivel születésétől programozták bele ezt a hitet. Az újszülött tudata üres lap, bármivel megtölthető, akár olyan „tudással” is, ami a tapasztalati valóságnak vagy éppen önmagának ellentmond.

A bántalmazás és a disszociáció között azért van összefüggés, mert az ember természetes disszociatív képessége menekülési lehetőséget kínál egy nemkívánatos helyzetből. Ennek közismert példája a Fight Club főszereplője, aki (többek között) az inszomniából menekül ki disszociációval, s amikor a filmben lúggal kezelik a kezét, látható, hogy reflex-szerűen használja menekülésre a disszociatív állapotot. Ez ugyanis, hasonlóan az agresszor említett megszemélyesítéséhez, jutalmazó mechanizmus, tehát ha valakinek egyszer sikerült disszociációval kimenekülnie egy kellemetlen helyzetből, onnantól keresni fogja a disszociatív állapotot – különösen, ha az abból való kilépést pedig büntetjük. Ha egy gyereket elég hosszú ideig bántalmazunk szinte megállás nélkül, egy idő után a tudat fel fogja adni az újraegyesülési kísérleteket, és permanensen hasadt állapotban marad.

A módszer neve: Monarch-programozás. Az Illuminátusok dinasztiái már legalább a XVIII. század óta kísérleteznek vele, az igazi áttörést azonban az 1940-es években érte el Dr. Joseph Mengele. Ő a zsidó gyerekek közül kiválogatta a legintelligensebbeket, s a rajtuk való kísérletezéshez gyakorlatilag carte blanche-t kapott az Irányítóktól: azt csinált velük, amit csak akart. (Az egyik kutatási területe pontosan az volt, hogy felderítse, milyen és mennyi kínzás az, amit még éppen túl lehet élni.) A háború befejeztével az amerikai kormány az operation paperclip keretei között „átmentette” Mengelét Amerikában, ahol a CIA-nál dolgozó kollégáival megosztotta kutatási eredményeit, és kezdetét vette a CIA MK Ultra nevű programja, melynek lényege az volt, hogy az Illuminátus családokon és egyéb dinasztikus rendszerben működő Irányítókon kívül másokat is programozzanak, nagy tömegben. Így rendelkezésre állnak majd kisebb értékű, feláldozható rabszolgák is, s egész kaptártársadalmat tudnak kiépíteni, szaporítókkal (alfák), dolgozókkal (gammák), harcosokkal (delták), stb.

Hogyan történik a Monarch-programozás?

Ideális esetben, amennyiben a teljes kezelést hajtják végre a gyereken, az a fogantatással kezdődik. Maga a fogantatás is történhet speciális körülmények között, ha egy ún. homunculust akarnak létrehozni a programozók. (A homunculus vagy „holdgyermek” egy mágikus operációk sorozatával mesterségesen felépített szellemstruktúra, tehát ez a reinkarnációs folyamat manipulálásának egyik módszere, de erről most itt nem írunk részletesen.) A lényeg, hogy a traumatizálás már az anyaméhben elkezdődik, pánikdrogokkal és tűszúrásokkal. Bizonyos esetekben az agyműködést szabályzó implanto(ka)t már magzatkorban célszerű behelyezni, in utero műtéttel. A gyermek eleve erős disszociatív hajlammal fog világra jönni, főleg ha mindkét szülője MGA-áldozat.

A szülést mesterségesen indítják meg, mégpedig idő előtt. A koraszülöttség a traumatizálás alapvető része, a bőr nincs teljesen kifejlődve, minden érintés fájdalommal jár, így az anyai ölelés is egyszerre fog örömet és fájdalmat okozni – szó szerinti anyai ölelésben viszont nem is lehet része ezeknek a gyerekeknek, a születéskor legalább négy-öt évre elszakadnak a szüleiktől, pótszülőjük az ún. kezelő (handler) lesz, aki a tényleges programozást végzi.

A kezelő az első másfél évben a világ minden szeretetével elhalmozza a gyereket. Közben intenzív képzés indul meg, melynek pontos menetét, irányát az ún. PAS-teszt (Personality Assessment System) dönti el; erre főleg akkor van szükség, ha a gyermek nem homunculus, hiszen ha az, a programozó tudja, mit rakott össze, a PAS-rendszer legfeljebb a sikeresség teszteléséhez kell. A PAS teljes egészében elektródákkal ill. a gyermek elé vetített képekkel működik, így már egyhónapos korban is alkalmazható. A PAS teszt fogja eldönteni, hogy az újszülött milyen funkciót fog betölteni a kaptárban: popzenész lesz belőle vagy asztrofizikus, titkosügynök, stb.

Másfél éves korban jön el a fordulópont. A gyereket ekkor ideiglenesen elszakítják a kezelőtől. Ketrecbe zárják, s a bántalmazás elkezdődik. A CIA tudósai már az 50-es években rájöttek, hogy nem minden esetben szükséges egymástól izolálva tartani a ketreceket: adott esetben az egyik gyerek bántalmazása a szomszéd ketrecekben lévő gyerekeket is traumatizálja – bár van olyan, akinek a magány, az elszigeteltség okoz nagyobb traumát (ez a PAS alapján könnyen eltönthető, amennyiben internalizáló vagy externalizáló típus az illető). Egy „kimentett”, deprogramozott rabszolga beszámolt egy katonai bázisról Amerikában, ahol egy használaton kívüli hangárban több ezer ketrec vette körül az övét. S nem ez az egyetlen hely – jópár tucat programozással foglalkozó létesítmény van a Földön. (Tudomásunk szerint Magyarországon nincs, az itteni rabszolgákat a rendszerváltás előtt a Szovjetunióban programozták.)

A bántalmazás lehet szúrás vagy vágás, verés, nemi erőszak, de a „kifinomult” módszerek tárháza végtelen: vízbe fojtogatják a gyereket, élve eltemetik, kígyókkal teli verembe lökik, elektrosokkolóval felfegyverzett, idomított majommal zárják össze – az elektrosokk egyébként is gyakori és kedvelt módszer a programozásnál. A kínzásoknak általában akkor van vége, ha a gyerek mazgati pózt vesz fel és abban „lefagy”, nem reagál külső ingerre. Ekkor egy erőteljesen disszociatív állapotba jutott el.

Az így „felpuhított” gyerek aztán kap egy erős drogkoktélt, ami megakadályozza, hogy a következő percekben elveszítse az eszméletét, s ekkor végtelen örömére és megkönnyebbülésére feltűnik a színen kezelője. (Frissítés: ma már lehetséges mikrohullámmal is meggátolni, hogy valaki elaludjon vagy elájuljon.)

Az eszméletvesztés, melyet a drogok meggátolnak, sok esetben nem a fizikai fájdalomtól következne be – hiszen sokszor „csak” egy sima nemi erőszak következik –, hanem attól a traumától, amit az a tény okoz, hogy a bántalmazást innentől a kezelő folytatja. Az egyetlen ember, akiben a gyerek bízhatott, akinek a visszatérését várta, szintén ellene fordul. Ettől a ponttól kezdve jön létre a végleges tudathasadát, különösen azért, mert innentől kezdve a kezelő, ambivalens viselkedésen keresztül, szeretet-gyűlölet kapcsolatban lesz a gyerekkel, ami biztosítja a folyamatos disszociációt.

Innentől a kezelő annyi töredékszemélyiség (alter) létrehozására képes, amennyire csak az adott programozási mintánál szükség van. Az alterek nem önálló személyiségek, melyekből több él a betegben – pont ez a programozás lényege. Az alterek töredékek, akik keresik az egységet, de mivel a többi altertől traumán keresztül elszigetelve tartják őket, a kezelővel pedig folyamatos, közeli kapcsolatban vannak, így a kezelővel fognak gondolatban „egyesülni”, vagyis a kezelő pszicéjének részeként fognak funkcionálni, innentől pedig a kezelőnek végtelen hatalma van fölöttük.

A kezelő és a rabszolga közötti életkor-különbségből adódik, hogy a rabszolgák általában túlélik kezelőjüket – kivéve az „eldobható” modelleket, pl. öngyilkos merénylők vagy szexrabszolgák (Béták) –, valamint egyébként is kényelmesebb állapot, ha a rabszolgának saját kezelője mellett tudnak parancsolni a programozók ill. a magasabb szintű Irányítók, így a kezelő feladata, miután a megfelelő „rendszert” beleprogramozta a rabszolgába és rögzítette, hogy a rendszer egyes funkcióihoz parancskódokat rendeljen és rögzítsen, részben az előző bejegyzésben említett horgonyzás technikájával. (A horgonyzás, mint láthattuk, még egy egész-séges emberen is jól működik, egy önálló létezésre képtelen alter esetében nyilván hatványozottan hatékony.) A parancskódok egy része személyre szabott, egy más része univerzális, minden adott szintű és típusú rabszolgában benne van. Innentől kezdve, aki kölcsönkapja a kezelőtől azt a kis füzetet, amelyben a parancskódok vannak felírva, az kölcsönkapta az adott rabszolgát.

A legtöbb rabszolga nem tudja önmagáról, hogy programozták. Van egy, néha több felszíni alter, amelyik a testet birtokolja a nap nagy részében, ez egy viszonylag jól funkcionáló, összetett személyiség, s ő hiszi magát a teljes/valós személyiségnek. A programozás és a többi alter emlékei blokkolva vannak, ennek a blokkolásnak a feloldása akár halállal is járhat. A kezelők, a programozók, magasabb szintű Irányítók, akik ismerik a programozás módszertanát és szokásrendjét, szükségszerűen tudják önmagukról, hogy őket is programozták, azonban nekik is van egy front-alterjük, akik önmagát valósnak hiszi, noha közben pontosan tudja, mi az, hogy a front-alter. (Igen, ez a disszociáció!)

Azok az implantok, melyek elősegítik a hasadt személyiség (MPD – Multiple Personality Disorder) kialakulását (lásd a videó példáját), főleg akkor hasznosak, ha valakit nem születésétől programoztak, hanem később, kisgyerekkorában vontak be a programba (ez elég ritka). Ennek annyi a gyengéje, hogy ha az implant tönkremegy (pl. szándékosan tönkreteszik, hiszen vannak emberek, akik deprogramozással foglalkoznak), az alterek könnyedén egyesülni tudnak halál vagy egyéb mellékhatás nélkül – a programozott rendszerben normálisan jelen lévő csapdák hatástalanítódnak. (Az egyik ilyen csapda egy mélyre helyezett, a test fölötti vezérlést normálisan soha meg nem kapó alter, amelyik valósnak hiszi önmagát, s emlékei is vannak a programozás egyes részleteiről. Ha a deprogramozónak sikerül erre rábukkanni, azt hiszi, hogy megtalálta a rendszer magját, s hónapokra megakad a kezeléssel.)

Az implantok mellett a fizikai beavatkozás egy másik módja az agytörzs műtéti megsebzése. A megrongált rész újraépül, mégpedig erősebb struktúrával, több szinapszissal, mint korábban. Ehhez hasonlóan lehetséges az emberi izomszövet mikrohullámmal való roncsolása, melynek nyomán erősebb izomrostok fognak nőni – így lehet az ember testi erejét növelni úgy, hogy jelentős mennyiségű időt és energiát spórolunk meg a fizikai képzésen. (Figyelem! Senki ne dugja a karját a mikróba! :)

Miközben a manipulált tömegek egyre silányabb nevelést kapnak, Moriah kaptárának képzési módszerei folyamatosan fejlődnek. Az Irányító-palánták egy része már egy éves kora előtt tud olvasni, s általában, egész gyerekkorában rendkívüli mennyiségű képességfejlesztő játékban, gyakorlatban van része. Míg minket rávettek, hogy több tízezer év hagyományával szakítva a gyermekeinket műanyagból készült rácsos kiságyba tegyük, addig ők nagyon jól tudják, hogy a bölcső jelentős mértékben hozzájárul a mozgáskoordináció kifejlődéséhez. Azért is írtuk meg ezt a cikket, hogy a szabadságért küzdeni akaró-próbáló emberek egy kicsit jobban átlássák, mivel is állunk szemben. Becslés szerint legalább hárommillió programozott rabszolga él a Földön, annak ügyében inkább nem is találgatnánk, ezek közül hány Delta. Minden magyar szülőnek óriási a felelőssége, hogy ha a Monarch-programozott rabszolgákkal nem is tudja felvenni a versenyt, legalább életképes legyen az a szerencsétlen gyerek, mosogatógép, mobiltelefon és mikrózható zacskós leves nélkül is. A most felnövő generáció fogja megvívni a végső harcot, nem a miénk.

Ui: Ha egy deprogramozott személy olvassa ezt a cikket és úgy döntene, megosztaná az országgal a történetét, vagy már korábban is próbálta, de mindenhol falakba ütközött, keressen meg minket e-mailben! Mi készen állunk bármilyen önvallomást vagy egy riportfilmet nyilvánosságra hozni az ügyben.

SZERK: Végre-valahára felraktam Fritz Springmeyer 750 oldalas angol nyelvű "Monarch-bibliáját", melyből gyakorlatilag a legapróbb részletekig minden fortélya kiderül ennek a technikának. Ha valaki lefordítaná magyarra - tegye, aztán küldje el (Drábik Jánosnak is, nekem is). Vigyázat! Ha valakinél a legcsekélyebb gyanúja fennáll annak, hogy programozták, ne olvassa el ezt a könyvet, veszélyes lehet.

The Illuminati Formula Used to Create an Undetectable Total Mind Controlled Slave

Programozásról szóló sorozatunk harmadik részében az NLP, neurolingvisztikus programozás módszerét fogjuk megvizsgálni, természetesen igen felületesen, hiszen az NLP alkalmazása szinte egy külön szakma a pszichiátrián belül, amelynek elsajátításához rengeteg tanulás és még több gyakorlás szükséges. Akit behatóbban érdekel a téma, rengeteg anyagot talál az Interneten, a bejegyzésben az induláshoz bőven elegendő keresőszót fogok elszórni.

Először is hadd meséljek el egy sztorit Nándiról, amelyet egy meditáció után élt át. Mikor átjött hozzám utána, odaült a gépem elé és elkezdte a 2012 Blogot olvasni. Ahogy utólag elmesélte, először a képernyő fényét valahogy élesebbnek találta, aztán zöld háttérszínt intenzívebbnek látta, a fekete betűk sokkal kontrasztosabbak voltak, tudatára ébredt, milyen kacskaringós alakjuk van és hirtelen tudatára ébredt, ahogy lélegzik, a mellkasa emelkedik fel-le és a ruhájának is tudatára ébredt ahogy a bőréhez ér, aztán hirtelen egy önkéntelen kis nevetés tört ki belőle, és ha most a kedves olvasó a könnyen szuggerálható embertípushoz tartozik, akkor elnevette magát. Amit itt használtunk, az az Ericksoni modell és a Milton modell kombinációja volt, természetesen csak egészen kezdő szinden alkalmazva. Mindkettőt Milton Erickson amerikai hipnoterapeutáról nevezték el, de nem keverendőek össze egymással.

A Milton model lényege a precízió hiányából eredően kikényszerített intuitív szövegértés. Talán fel is tűnt a fenti példa olvasása közben, milyen kuszán épülnek fel a mondatok, milyen hanyag és pontatlan a megfogalmazás – ez része volt a szuggessziónak.

Az Ericksoni modellt maga Erickson találta ki. Az ő megközelítésének lényege, hogy a hipnózist nem feltétlenül módosult (főleg erőteljesen, észrevehetően módosult) tudatállapotban kell végrehajtani. Egyrészt a tudatalatti mindig figyel, minden tudatállapotban kommunikálni lehet vele, másrészt valakit transzba lehet ejteni tudta és beleegyezése nélkül. Erickson talán minden idők legnagyobb hipnotizőre volt. Képes volt ún. „sekély transzba” ejteni valakit csupán egyetlen kézfogással – a lenti videóban majd látni is fogjuk az egyébként nagyon nehezen megtanulható Erickson-kézfogás bemutatását. Erickson gyakran tréfálkozott azzal, hogy publikációiba rejtett hipnotikus parancsokat csempészett – ártalmatlan parancsok voltak ezek, Erickson még csak arra használta módszereit, hogy segítsen más embereknek; a visszaélések csak később kezdődtek el.

Az Ericksoni modell lényege, hogy az embernek három érzékelési rendszere van, mindhármon keresztül lehet közléseket (és szuggessziókat) bevinni a pszichébe. A három rendszer: vizuális (látás), auditoriális (hallás) és taktilis (tapintás, szaglás, ízlelés). Minden személynél van egy preferált, egy semleges és egy nem-preferált rendszer, így egy adott személy érzéki fogékonyságát az Ericksoni modell szerint le lehet írni egy betűkóddal, pl: A-V-T vagy V-T-A. A férfiak jellemzően V-A-T rendszerben működnek, tehát a vizuális ingerekre a legfogékonyabbak és az érintésre a legkevésbé. A nőknél nagyobb a változatosság és a serdülőkorban ritkán át is strukturálódhat az adott személy modellje, de a leggyakoribb modellek a T-A-V és az A-T-V. Az azonos modellel rendelkező emberek általában könnyen tudnak „egymásra hangolódni”. Milton Erickson ezt és a Milton modellt (amelyet akkor még nem így neveztek, csak a saját, természetesen adódó módszere volt), használta arra, hogy szimpátiakapcsolatba, ún. rapport állapotába kerüljön a beteggel és ezáltal sugalmazni tudjon neki a gyógyuláshoz szükséges dolgokat. A modell felderítése egy adott személynél egyszerű: egy adott élményről kell beszéltetni, s amikor már úgy érzi, mindent elmondott, még részletesebb leírást kell kérni tőle, mindeközben meg kell figyelni, melyik érzékelési rendszerre milyen arányban hivatkozik. Ha pedig valakihez a preferált rendszerében kezdünk beszélni, fokozottan fel tudjuk kelteni a figyelmét s teljesen magunkra koncentrálni, majd ha teljes hirtelenséggel átváltunk a legkevésbé preferált rendszerébe, akkor sekély transzba esik, anélkül, hogy ezt észrevenné. A fenti példa így elsősorban a V-A-T személyeken működik, hiszen a betűk színéről és alakjáról hirtelen T-jellegű közlésre váltottunk át. Itt ki kell hangsúlyozni azt, hogy T-jellegű információkat A és V csatornán is át lehet vinni, valamint azt, hogy az olvasás A és nem V csatorna. T információ V csatornán való átvitelének tipikus példája a szimpatikus ásítás, de a reklámokban sem véletlenül szeretnek puha dolgokat mutogatni.

A Neurolingivsztikus programozást 1975-ben találta ki Richard Bandler és John Grinder. Együtt alkották meg először az ún. Meta modellt, ami gyakorlatilag a Milton modell ellentéte, a tökéletes precizitás nyelvén való hatásgyakorlás, a beteg mondatszerkesztése ugyanis árulkodik arról, hogy mélytudati szinten melyek azok a tények, amelyekkel nem akar szembesülni. Ezeket az információkat eltorzítja vagy törli, az orvosnak pedig pont ezekre kell rátapintania és csellel vagy „rámenősséggel” kikényszeríteni őket a betegből. (A magyar közönség számára ez elég ismert Dr. Csernus Imre munkásságából.) Később a Meta modell ellentétpárjaként fejlesztették ki a Milton modelt, amelyet Erickson terápiás módszerének megfigyelése és utánzása tett lehetővé. A két modell egyidejűleg is alkalmazható (váltogatva): a Milton modell megteremti a rapport állapotát, amely megszünteti vagy legalábbis lecsökkenti a beteg ellenállását a Meta modellel szemben.

Még egy hatalmas trükkje van az NLP-nek, amelyet nem csak a gyógyászatban használtak, de pl. a különböző öntréningelő tanfolyamokon is előszeretettel alkalmazzák, ez pedig a horgonyzás (anchoring). (Természetesen ismét nem magyar, hanem angol szakirodalomból dolgoztunk, így nem biztos, hogy a Magyarországon a szakmában elterjedt kifejezéseket használjuk, már ha egyáltalán van kialakult zsargonja nálunk az NLP-nek.) A horgonyzás lényege, hogy preferenciarendszertől függetlenül általában egy T ingerhez rögzítünk egy bizonyos gondolatot, érzést, lelkiállapotot, stb. Rögzíthetjük azonban A vagy akár V horgonyhoz is, a különböző márkajelzések részben erre szolgálnak.

Ugyanis természetesen nem tartott sokáig rájönni a kampány- és reklámszakembereknek, hogy az NLP-vel lehet visszaélni is. Ennek demonstrálására először nézzük meg ezt a videót! (Sajnos a beágyazása valamiért le van tiltva.)

Felismerhető többek között az Ericksson-kézfogás valamint a horgonyzás technikája (az alany vállának megérintése, miközben a szövegbe rejtett BMX-re utaló dolgok elhangzanak). Az NLP-t természetesen nem csak személyes kapcsolaton, hanem tömegkomunikációs eszközökön keresztül is lehet alkalmazni. Ha elkezdjük figyelni a TV-reklámokat, legalább a felükben mindhárom rendszerben közölnek információt. Megfigyelhető az is, hogy az elsősorban férfiaknak szóló reklámok jellemzően a V-T váltást használják, majd a váltás után jön a teljes képernyős V horgony, amellyel remélhetőleg legközelebb a boltban fog találkozni a páciens, az adott termék csomagolásán.

Azonban nem csak reklámokban, hanem videoklipekben is gyakran használják ezeket a módszereket, sőt, ritkábban még TV-sorozatokban és filmekben is ki lehet szúrni az éles csatornaváltásokat.

A ’90-es évekre az NLP annyira kifinomult szintre fejlődött, hogy gyakorlatilag teljesen észrevétlenül lehet alkalmazni. Ekkor kezdték igazán elterjedten használni, s ekkortól kezdték el vezető tudományos körökben következetesen tagadni, hogy az NLP egyáltalán létezik. Az NLP korábbi sikereit az orvostudomány területén a „véletlen” számlájára írták, ma az NLP általában hivatalosan „áltudománynak” számít s nem is tanítják igazából az egyetemeken, legfeljebb megemlítik, mint bohókás kis átmeneti tévútját a modern pszichiátriának.

Hogy az NLP mennyire nem létezik, azt bizonyítja az, hogy mindemellett azért Amerikában és más országokban is nőjogi szervezetek addig verték az asztalt, míg precedensértékű bírósági határozatok nem születtek arról, hogy a nem létező neurolingvisztikus programozás nem létező technikáit nők „meghódítására” felhasználni nemi erőszaknak számít. Ugyanis az NLP nem korlátozódik a kereskedelem világára – az élet nagyon sok területén alkalmazzák. A „randiguru” Ross Jeffries részletesen leírja könyveiben, hogyan lehet ezzel a nem létező technikával nőket az ágyunkba csalni, menedzserképző iskolákban oktatják, hogy az NLP egyes nem létező módszereivel hogyan tudunk megnyerő fellépést biztosítani magunknak – az egyetlen terület tehát, ahol az NLP ma szigorúan nem létezőnek számít, az az a terület, ahonnan elindult: az orvostudomány világa.

Tartsuk nyitva a szemünket, s hamarosan észre fogjuk venni: az NLP legalább annyira része a gyanútlan emberek mindennapjainak, mint a stressz alapú programozás.

Néhány új dolgot feltettem, még jópár további videó feldolgozásra vár, az info-dobozokat is elkezdtem megcsinálni, szóval valamennyit fejlesztettem az oldalon.

A sok késlekedésből, tologatásból tanulva azt hiszem, a jövőben nem nagy csomagokban, hanem egyesével fogom feltenni a feldolgozott-feltöltött anyagokat, így lassan, de "folyamatosan" bővülni fog a készlet. Bár ha az új oldal elindul, a 2012 Bonanza sorsa még bizonytalan.

A 2012 Blográdió tizenegyedik adása jelentkezik!

Vendégek:

Borisz

Steinerista

Szemrád Nándor

Játékidő: 79 perc

Méret: 72 MB

Letöltés

Programozásról szóló sorozatunk második részében a legegyszerűbb és legkiterjedtebben használt programozási technikát fogjuk megvizsgálni. Könnyen, akár akaratlanul is alkalmazható módszer ez, szülői programozásnak ugyanúgy alapeleme lehet, mint a páratlanul összetett MK-ULTRA rendszernek, más néven Monarch programozásnak, amellyel a következő bejegyzések egyikében fogunk foglalkozni.

Egyszerűsége folytán ez a módszer természetesen nem alkalmas egy egyén totális irányítására, ennek ellenére hatékony manipulációs eszköz s nagy előnye, hogy tömegkommunikációs eszközökön keresztül egyszerűen alkalmazható az >előző bejegyzésben< leírtak alapján.

Mindenekelőtt egy kis biológiába kell belemennünk, hiszen ha azt kutatjuk, hogy az embert hogyan távirányítják, tudnunk kell, hogyan is működik az ember, milyen élettani sajátosságok azok, amelyekkel „biztonsági résként” vissza lehet élni.

Ha az emberi tudatot akarjuk manipulálni, az emberi szervezet felépítését tudatosság szempontjából kell vizsgálni. Ilyen szempontból kétféle főrendszer működik együtt a szervezetben, mindkettő több szervrendszert magába foglalva: vegetatív és szomatikus. Szomatikus az, ami akaratlagosan irányítható. S ha belegondolunk, rengeteg sok féle szervünk közül egyedül az izmok egy része (kis része) tartozik ide, minden egyéb automatikusan működik s csak közvetett ráhatásunk van. Ez a vegetatív főrendszer, melynek irányítását a központi idegrendszer alsó szintű, tudattalan részei (köztiagy, kisagy, gerincagy) végzik, külső és belső impulzusokra reagálva. Fontos megemlíteni, hogy a szomatikusan vezérelhető izmok felett is van kontrollja a vegetatív idegrendszernek, lásd pl. a légzést vagy azt az esetet, ha valakit hátulról egy tűvel megszúrnak vagy forró vízbe nyúl.

A lényeg már ott is rejlik a fenti bekezdésben: a vegetatív rendszer „mindenható”. Mindenható nem csak azért, mert vezérlő idegzetének teljes kontrollja van az ember felett, hanem azért is, mert – ahogy nevéből kiderül – a vegetatív rendszer tart életben bennünket, így a szomatikus rendszer ki van szolgáltatva neki. Ezt a mindenható rendszert pedig külső és belső impulzusok irányítják. Nem tudjuk szívverésünket akaratlagosan felgyorsítani, azonban tudunk akaratlagosan futni és a helyzethez a vegetatív rendszer – kiszolgáló természetéből adódóan – alkalmazkodni fog.

A vegetatív idegrendszernek kétféle ún. „afferense” (gyakorlatilag vezérlési rendje) van – a szimpatikus és a paraszimpatikus. A paraszimpatikus idegrendszer állandó erősségű idegimpulzusokkal dolgozik, amelyek minimum-szinten tartják az életműködéseket. A szimpatikus rendszer a külső és belső ingerek hatására változó erősségű impulzusokat bocsájt ki, így a szervezet energiagazdálkodásának legfőbb felelőse. A szimpatikus idegrendszer tevékenységének teljes megszűnése kóma állapotába juttatná az embert.

Ezek alapján már leszűkíthetjük: ha valaki manipulálni akar bennünket, akkor a szimpatikus idegrendszert kell stimulálnia.

Nézzünk egy egyszerű példát: fürdünk a tengerben, és egy cápa közeledik felénk. Mit reagál a szimpatikus rendszer? A szívverés felgyorsul, a vérnyomás megnő, a tüdő kitágul, a légzés felgyorsul, a vércukorszint megemelkedik – a szervezet harcra vagy menekülésre képes állapotba kerül (fight or flight). A stressz, mint biológiai jelenség célja a túlélés. Az ijedtségtől vagy félelemtől remegő kezek vagy lábak a vért és az izmokat melegítik fel, hogy a kritikus pillanatban minél nagyobb fizikai teljesítményre legyen képes az egyén. Vészhelyzetben a szomatikus rendszeré a főszerep, a vegetatív ugyan szintén erősebben dolgozik, de az energiaellátás nagyobb része terelődik az erek összehúzódása és kitágulása folytán a szomatikusan vezérelhető izomzathoz. Olyan ez, mint egy katonai készültség egy országban: a mezőgazdasági és ipari javak, valamint az emberi munkaerő minden nélkülözhető morzsáját katonai célra fordítják, melynek ténylegesen produktív célja nincs, az ország megvédése azonban az adott helyzetben mindennél fontosabb. Ha a veszélyhelyzet elhárult, az erőforrások visszaterelhetőek a produktív csatornába (tehát a szervezet esetében a vegetatív rendszerhez).

Nézzük meg a cápás eset két további variációját: az elsőben nem igazi cápa közeledik, hanem valaki meg akar minket tréfálni egy műanyag cápauszonnyal, a másodikban pedig valódi cápa közeledik hátulról. Az első esetben lesz készültségi reakció, a másodikban viszont nem. Ebből értelemszerűen megállapítható, hogy nem a veszély az, amire a szervezet „mozgósítással” reagál, hanem a veszély tudata. Nem kell igazából veszélyhelyzetben lennünk ahhoz, hogy stresszes állapotba kerüljünk.

Ezek után kapcsoljuk be a tévét és hasonlítsuk össze az általa közvetített valóságfelfogást a saját, egyéni-eseti valóságfelfogásunkkal (már aki még egyáltalán képes rá): nagyjából 1945 óta várjuk folyamatosan a III. világháborút, bűnözés, gyilkosságok, merényletek ömlenek ránk a híradóból és persze balesetek – tegye fel a kezét az az olvasó, akit már valaha életében megöltek! Látható, hogy stresszelni akarnak bennünket, de vajon miért?

A válaszhoz közelebbről meg kell vizsgálnunk az emberi agy működését. Ha a szervezet többi részét a stressz hatására megváltozó energiaelosztás szempontjából vizsgáljuk, az agyat is így kell felosztanunk, nem fizikai szerkezete szerint. Amikor tehát elülső és hátsó agyra hivatkozunk ebben a bejegyzésben, az nem strukturális elemet fog jelenteni, hanem pl. az elülső agy szinte kizárólag a homloklebenyt és az azt közvetlenül kiszolgáló feldolgozó fehérállományt jelenti, a hátsó agy pedig magában foglalja a fali lebenyt, az amigdalát és a közti agy egy részét.

Ha hirtelen nagyon megijedünk, általában tapasztalható reakció, hogy az agy „megbénul”, nem tudunk gondolkodni. Ezt nem az okozza, hogy az agy szintén erőforrást veszít a vázizmok javára, hanem az agy belső működése, energiaelosztása változik meg.

Az agyunk elülső részében realizálódik a magasszintű gondolkodás. A hosszú távú perspektívák, elképzelések itt dolgozódnak fel, ez ugyanis a kreatív, ill. az absztrakt gondolkodás helye. Biológiai értelemben elülső agyunk tesz minket emberré, mivel sokkal magasabb szintű tevékenységekre képes, mint egy emlős állat agyának párhuzamos területei.

A nagyagy hátsó része egyszerűbb funkciókat lát el, itt található az átmenet az akaratlagos és az önkéntelen vezérlések között. Ha megyünk az utcán és közben beszélgetünk, esetleg a múlt vagy a jövő eseményein gondolkodunk, „nem vagyunk tudatában” annak, hogy melyik sarkon fordulunk be – a hátsó agy egészen magas szintű vezérlésekre is képes, miközben az elülső agy tudja végezni a maga speciális munkáját. Mindent, ami tanult de készségszintű viselkedésforma (hangszeres játék, írás, gépelés, autóvezetés, cipőkötés, stb.) a hátsó agy vezényel le, amikor utasítást kap rá az elülső agytól. A hátsó agy köti össze az elülső agyat az alacsonyabb agyterületekkel és ezeken keresztül magával a szenzoros-motoros idegrendszerrel. Az elülső agy által ismételten elvégzett rutinszerű cselekvéseket idővel a hátsó agy megtanulja magától végigcsinálni.

Stresszhelyzetben a pillanatnyi túlélésre kell koncentrálni. Nem lehet az élet hosszútávú stratégiai kérdésein merengeni, ott és akkor cselekedni kell, késlekedés nélkül. A hátsó agy funkciói egyszerűbbek, így gyorsabban tud reagálni, mint az elülső agy. Ezért aztán stresszhelyzetben az elülső agy vérellátása romlik a hátsó javára, és a normál vezérlő-kiszolgáló viszony megfordul a két agyterület között: a hátsó agy hozza a pillanatnyi döntéseket, az elülső agy csak „asszisztál” a túlélésben a maga sokkal megfontoltabb tevékenységével. A hátsó agyat pedig impulzusok vezérlik! Külső impulzusok, valamint az elülső agy által küldött parancsimpulzusok – kivéve vészhelyzetben, ahol a nagyagy elveszíti a parancsolás lehetőségét, és onnantól kizárólag a külső impulzusok irányítják a hátsó agy tevékenységét.

A tévéműsor természetesen nem juttat bennünket vészhelyzetbe. Csak egy kicsit játszik az elülső és hátsó agyterületek közötti hatalmi egyensúllyal, megnehezíti az elülső agy számára a hátsó regulázását, az elülső agy viszont jobban fog „hallgatni” a hátsóra, jobban befolyása alá kerül egy enyhe stresszhelyzetben, mint nyugalmi állapotban. S hogy az elülső agy ne tegyen különösen nagy erőfeszítéseket annak érdekében, hogy rendet tartson a szervezetben, gondolkodását megfertőzték néhány ideológiával, úgymint: szuperfejlett állatok vagyunk, biomechanikus gépek vagyunk, az élet célja az érzékkielégítés és a birtoklás, birtoklás = biztonság – stresszhelyzetben pedig az ember mindenekelőtt a biztonság ígéretét keresi. Lehet az egy autó, egy mosópor, egy bankhitel vagy egy politikai párt, amit elé tesznek, ha a nyugtalanító üzenetet hirtelen megnyugtatóval váltják fel közben, akkor a hátsó agy szólni fog az elülső agynak, hogy tegyen lépéseket az ügyben. A reklámban nem csak azért hadarnak, mert a reklámidő drága, hanem mert az üzenet a hátsó agynak szól, ami az elülső agy tanítványából ímmár a „mesterré” lett.

Hogyan tud a programozás iránya megforulni az agyban, hogy tudja a hátsó agy permanensen irányítása alá vonni az elülső agyat? Úgy, hogy a két agyterület közötti egyensúlyt a vérerek összehúzódása szabályozza, azt pedig a mellékvese által termelt készültségi szteroidok. A mellékvese működését az agyalapi mirigy szabályozza, s így visszajutottunk az agyba: az agyalapi mirigyet a szimpatikus idegrendszer szabályozza, azt pedig vajon mi? Hát természetesen a hátsó agy. Így abban a kérdésben, hogy az agy melyik része veszi át az irányítást, az agy hátsó része dönt – a távlati gondolkodásra képtelen, a jelen világában létező, pillanatnyi impulzusokra reagáló hátsó agy bármikor úgy dönthet, hogy irányítása alá vonja az egész szervezetet.

Mit tehetünk az ilyetén programozás ellen, azon kívül, hogy megpróbáljuk önmagunkat teljesen elszeparálni a programozást közvetítő impulzusok mindennemű forrásától, ami a jelenlegi rendszerben körülbelül egyet jelent a remete-aszkéta élettel? Hiszen mindannyian, gyárilag így működünk!

A megoldáshoz térjünk vissza a cápás példához. Ketten vagyunk a vízben, egy barátom és én. Megjelenik a cápauszony, amire ő halálra rémül, én pedig csak nevetek. Ugyanazt az impulzust kapta a hátsó agyunk, de másképpen reagált. Ugyanis a hátsó agy magától nem érti a világot, az elülső agytól tanul meg mindent, pl. azt, hogy a cápa veszélyes. Az én elülső agyam pedig már szólt, hogy nincs probléma: be lettem avatva, tudom, hogy egy harmadik barátunk szórakozik ővele.

A tudás, a valóság ismerete védelmet nyújt a programozás ellen. Mivel az elülső agyunk nincs teljesen kiiktatva, így ha egy újszerű szemléletet magáévá tesz, azt előbb-utóbb átveszi tőle a hátsó agy is. Nehezebb félelemben tartani olyan embert, aki tudja, hogy az élet végtelen. Nehezebb szorongásban tartani olyan embert, aki tudja, hogy az életének célja van. Nehezebb az olyan embert önzésre, haragra, bosszúra gerjeszteni, aki tudja, hogy egyazon forrásból származunk, egyazon elrontott teremtés átka alatt nyögünk, s ugyanaz a program fut mindannyiunkban.

Lehet tehát védekezni a programozás ellen, ám vigyázat: a túl sok impulzusnak előbb-utóbb megadja magát az agy. Ha valamit elég sokszor elismételnek, egy idő után belopja magát a valóságérezékelésünkbe, akkor is, ha az ellenkezőjéről vagyunk biztosan meggyőződve. Figyeljünk oda arra, melyek azok a varázsszavak, rejtett üzenetek, melyeket folyamatosan ismételgetnek a médiában, s próbáljuk kiszűrni ezeket! Ha felismerjük ezeket a mintákat, már tudjuk, hogyan és merre terelik a többi embert körülöttünk, és ha ismerjük a mérget, könnyebben találjuk meg a megfelelő ellenmérget is önmagunk és mások számára.

Programozásról szóló sorozatunk első részében, mintegy bevezetőként, vázlatosan végigmegyünk azon, hogyan is működik a média valóságformáló ereje – a következő cikkekben pedig egy-egy programozási módszert fogunk részletesebben megvizsgálni.

Először is állapítsuk meg a következőt: a világról szóló ismereteid 99.99%-át más emberektől nyered különböző kommunikációs csatornákon át. 0.01%-át közvetlenül önmagad szerezted. Így nézve, a tudásod 99.99%-a valójában HIT, hogy az embertársaid azért osztják meg veled a megszerzett tudásukat, mert ily módon hatékonyabban tudunk kooperálni egymással a sikeres lét érdekében. Még az olyan triviális igazságok, mint hogy a Föld gömbölyű, is ezen alapulnak (hacsak nem utaztad körbe ténylegesen). Az emberek közötti információáramlás redundáns, ami azt jelenti, hogy egy adott csomópontból származó információ jár körbe közöttünk. Egy információ akkor hiteles a számodra, ha a "forrás" hiteles, a "forrás" pedig: az a csomópont, ahonnan kaptad az információt, és nem a kiindulási csomópont. A kiindulási csomóponttal általában nem vagyunk tisztában, így ha az egyetemen egy plutónium-izotóp tulajdonságairól tanulsz, nem törődsz vele, hogy az ismeretet melyik kutató szerezte meg, a professzor és a mögötte működő intézmény hitelébe vetett bizalom elég. Ha egy gráfként rajzoljuk fel az emberek közötti információáramlást, megkapjuk azokat a személytelen intézményrendszereket, amelyeket a gráfon belül egy zárt egységként bekarikázhatunk, és a karikára ráírhatjuk, hogy AUTHORITÁS. Ha ezen karikák közül elég sokba behelyezünk egy olyan csomópontot, amely forrásként működik és mi irányítjuk, viszont maga a csomópont az emberek számára ismeretlen, akkor gyakorlatilag mi irányítjuk azt, hogy mi igaz, és mi hamis – és mivel a valóságot az emberek értelmezési szűrőkön keresztül vizsgálják, még olyasmit is el tudunk hitetni velük, ami ellentmond a 0.01% személyes tapasztalatuknak.

Pontosan hogyan is lehetséges ez? Az >élet értelméről< szóló bejegyzésben már tulajdonképpen ott is volt a megfejtés:

Mi a különbség, általában, a hétköznapi ember számára, a valóság és az illúzió között? Ha én egy majmot látok a csilláron hintázni, te pedig nem, akkor az a majom nem valóságos, hanem én képzelem vagy hallucinálom. Ha mindketten látjuk a majmot, ugyanazt a majmot, akkor tekintjük valóságnak. A valóság tehát a „kollektív illúzió” – egy információ minél szélesebb körben terjed tova, annál „valóságosabbá” válik.

Az ember téved. Megcsalják az érzékszervei, s még jobban megcsalja gondolkodása, amely az érzékszerveken keresztül felvett információt feldolgozza, rendszerezi. Hogy a tévedés esélyét csökkentse, a kollektíva erejét hívja segítségül: a világról szerzett ismereteit nem csak azért osztja meg embertársaival, hogy segítsen nekik is több információhoz jutni, hanem hogy visszacsatolást nyerjen: vajon a másik embernek mi a véleménye, vajon ő is így gondolja-e, így tapasztalta-e? Valóságfelfogásunkat tehát alárendeljük a kollektív valóságfelfogásnak. Gyárilag így vagyunk tervezve, hiszen önerőből legfeljebb Tarzan-szintig juthatnánk a dolgok megismerésében, ha valóságértelmezésünk alapelemeit nem mind készen kapnánk gyerekkorunkban a szüleinktől és a bennünket körülvevő többi felnőttől.

Az emberiség valóságértékelése tehát sajnos demokratikusan működik: az az igaz, amit a „többség” igaznak vél. Az emberi vélekedések azonban súlyozódnak attól függően, hogy a vélekedés kitől származik. Az >Irányítók< ezzel éltek vissza, amikor tekintélyes tudományos intézményekbe épültek be, illetve saját tudományos intézményeket is létrehoztak, amelyek komoly erőfeszítéseket tettek, hogy valós, tudományos eredményeket mutassanak fel s ezzel tekintélyre tegyenek szert, jócskán megsúlyozva az általuk terjesztett hazugságokat is.

Azután jött a média. Az emberek közötti információáramlási gráf szerkezetét a központosított média alapjaiban változtatja meg. Ugyanis technikai úton létrehoz egyetlen központot, amellyel jóformán minden ember közvetlen kapcsolatban van, így ha az onnan származó információ hitelességét le akarja ellenőrizni, általában nincs hova fordulnia: a többi ember számára is ugyanazt az információt közölték, így ha a valóságértelmezését az ember tesztelni akarja, csak az övével azonos, már eleve feldolgozva kapott információkkal fogja tudni összevetni a sajátját, ha más emberekkel érintkezik. Ugyanezt a központosított információelosztást biztosítja egyébként a Marx által megálmodott központosított, ingyenes és általános iskolarendszer, ahol a politikai vezetéstől, illetve – elsősorban – az ő környezetükben „láthatatlanul” létező emberektől függ, hogy mit tanítanak a gyerekeknek.

Láthatatlanság címszó alatt (mint a bejegyzésből már kiderül) semmi misztikusra nem kell gondolni: ha a központi elosztórendszer nem informálja az embereket arról, hogy én létezek, akkor a kollektíva valóságérzékelésén kívülre kerültem. Ehhez nem kell egy titkos földalatti bunkerban bujkálni, csak a kamerák látószögén kell kívül maradni…

Ahogy mondani szokás, van egy jó meg egy rossz hírem; melyikkel kezdjem?

A jó hír az, hogy meg fog tudni valósulni a nyilvános rádiózás, ráadásul rendszeresen, kéthetenként jelentkezünk, a hét ugyanazon napján. Még az is lehet, hogy rádióműsorból "tévéműsorrá" változunk, tehát youtube-on vagy más videómegosztón lehet majd nézni az adásokat. (Persze mindebből nélkületek nem lesz semmi, ha a nyilvános felvételekre nem jöttök el, marad a 0 forintos költségvetés és az egy helyben toporgás.) Lehet, hogy a rádió neve is megváltozik, bár szellemiségében nagyjából marad ugyanolyan. A rossz hír az az, hogy mindez csak szeptembertől várható. Nem tudom, addig próbáljuk-e tartani a frontot Steineristával és Nándival havonta jelentkező adásokkal, most erre nem is akarok népszavazást kiírni, de várom a visszajelzéseket kommentben. Lehet, hogy szeptemberre már 2012 Blog se lesz ebben a formában, hanem egy nagyobb portált hozunk létre, saját elsődleges domainnévvel és tárhellyel, és annak a részeként fogjuk tovább leleplezni az Irányítókat. :) Mindenesetre itt a 2012 Blogon 1-2 napon belül várható új bejegyzés. Ha mégsem, akkor bocs. És ez persze mindenre vonatkozik az itt leírtakból, a helyzet elég képlékeny mindenféle szempontból.

Nemrégiben jutottam el odáig, hogy megnéztem Alex Jonestól a Fall of The Republic című dokumentumfilmet, amelyben azt mutatja be, Obama hogyan változtatja szép csendben totalitárius rendőrállammá a liberalizmus őshazáját. (>Innen< letölthető.)

És bár eddig csak >elismeréssel< nyilatkoztam az Avatarról, világossá vált, mi a filmnek az az üzenete, amely az Irányítók számára kifejezetten kedvező. James Cameron azt nyilatkozta egy interjúban (csak azért sem találom a YouTube-on), hogy a Foxnál a felelősök ódzodtak a hangsúlyos „tree hugging” megközelítéstől, de az igazság valószínűleg pont ennek az ellentéte: a „környezetvédelmi” vonal sokkal inkább az ő érdeküket szolgálta, mint az egyértelmű morális ítélet mások életterének elvétele felett.

A környezetvédelemről már >volt egy bejegyzés<, még a kezdetekkor, melyben tisztáztuk, hogy látszatcselekvésekkel csökkentik a környezetszennyezést pár százalékkal, hogy a maradékot nyugodt lelkiismerettel hajtsd végre. Amerikában pedig a környezetvédelem fontos ürügyévé vált a teljeskörű kontrollnak, melyet az emberek magánélete felett gyakorolni kívánnak az Irányítók. (Érdekes, Alex Jones ebben a legújabb filmben már következetesen a „The Controllers” kifejezést használja rájuk…) És a zárt ajtók mögött az emberek megfigyelésére ki más lenne alkalmasabb, mint a velük egy élettérben létező, ám nagyobb részben az állam által programozott gyerekek? Nem csak az 1984 disztópiájában jelentgetik fel a gyerekek szüleiket, valóság volt ez a náci Németországban is, s most ugyanerre buzdítják az amerikai általános iskolák tanulóit is – persze, lévén Amerikáról van szó, a pénz beszél, s akár kétszáz dollár is ütheti a szemfüles gyerek markát, ha a szomszéd bácsit vagy apát feljelenti a környezetvédelmi rendőrségnél.

Ezek után persze, hogy lefékeztem, mikor nagy zöld reklámtábla mellett haladtam el, melyen a „szólj rá apádra, ha nem vigyáz a világra” intelmet olvashatják a gyanútlan gyerekek, akik nem is sejtik, hogy a rászólásból pár éven belül feljelentés is lehet. Kezdik nálunk is? Nem véletlenül hívják a most még csak szülőnyaggatásra buzdító szervezetet Zöld Őrségnek.

Mit is kell csinálnia egy zöld őrnek?

- Külön gyűjtöm a papír hulladékot, és a szelektív hulladékgyűjtőbe dobom.

- Külön gyűjtöm a fém hulladékot, és a szelektív hulladékgyűjtőbe dobom.

- Külön gyűjtöm a műanyag palackokat, és a szelektív hulladékgyűjtőbe dobom.

- Szétválogatva gyűjtök minden hulladékot és a szelektív hulladékgyűjtőbe dobom őket.

Nem akarok senkit sem kiábrándítani, de a szelektíven gyűjtött hulladék nagy része szeméttelepre vagy szemétégetőbe kerül. Ugyanis a jelenlegi újrahasznosítási arány mellett sokkal kevesebbre van szükség, mint amennyit bedobálunk. A szelektív hulladékgyűjtés elsődleges célja, hogy néhányan hülyére keressék magukat: ugyanis az állam/önkormányzat általában még több pénzt fizet az elszállításáért, mint a háztartási szemét esetében, viszont a hulladéknak legalább 20-25%-át általában valóban sikerül eladni papír- és műanyagipari cégeknek, tehát két helyről jön a pénz. Természetesen ez elsősorban világviszonylatban van így, Magyarországon nincs kialakult felvevőpiaca a szelektív hulladéknak, exportálni pedig nem éri meg (hiszen a nyugati országok is többet termelnek, mint amennyit újrafeldolgoznak), így a gyűjtőszigetek veszteségesek vagy épp csak vegetálnak, az önkormányzatoknak kell fenntartaniuk őket.

- Nem szemetelek az utcán.

Környezetvédelmi szempontból valóban nagyon fontos, hogy a koszos papírzsebkendőt vagy a cigarettacsikket te teszed a háztartási hulladék közé vagy az utcaseprő bácsi. Az utcaseprő bácsi ugyanis szén-dioxidot lélegez ki, miközben munkáját végzi.

- Nem folyatom feleslegesen a vizet, mikor kezet, arcot, vagy fogat mosok.

- Inkább zuhanyozok, ahelyett, hogy a vízzel teli kádban áztatnám magam.

Elvégre a lefolyó egy téridő-alagút bejárata, melynek másik vége egy fekete lyukban van. Ha nem vigyázunk, elfogy a víz a Földről.

- Mindig lekapcsolom a villanyt, ha kimegyek a helyiségből, ahol tartózkodtam.

- Ha már nincs szükség rá, kikapcsolom a tévét, CD-lejátszót, számítógépet, mert tudom, hogy készenléti állapotban is fogyasztják az áramot.

- A számítógépet, mobiltelefont, tévét energiatakarékos üzemmódra állítom be.

Bizony, >az energia is elfogyhat<, aztán itt fogunk vacogni, mint az Ember tragédiája végén.

A megoldás természetesen nem az, hogy tiszta, gazdaságos és „megújuló” energiát használunk. Szélkerék, napkollektor és hőszivattyú tömegtermelése helyett csökkentsük 0.2%-kal a fosszilis energiahordozók használatát! Így a maradék 99.8% füstjét már tiszta lelkiismerettel fogjuk a légkörbe eregetni.

- Télen inkább magamra veszek egy vastagabb pulcsit, így nem kell túlfűteni a szobát.

Nem is beszélve arról, hogy a betegségipar mennyit fog keresni a vesebajodon.

- Igyekszem a szüleimet is rábeszélni, hogy kisebb távokra ne autóval menjünk, hanem tömegközlekedéssel, biciklivel vagy gyalog.

Ez eddig az egyetlen értelmes pont, melyet már mi is >javasoltunk<.

- Háziállataimról gondoskodom. Kutyám után mindig eltakarítok, nem hagyom piszkát az utcán.

Ennek sem zöld-ügyi, hanem kulturális szempontból van jelentősége.

- Takarékoskodom a papírral.

Végül is csak naponta 1-3 focipályányi erdőt égetnek fel az egyenlítő környékén, hogy a helyén marhacsordákat legeltessenek. Ha a világ összes legelőjét megművelnénk, 30 milliárd embert lehetne jóllakatni a terméssel. De ha lenne egy olyan pont, hogy „nem eszek húst”, megnézhetnénk, hányan jelentkeznének zöldőrködni… Ördög bánja a saját vesémet, de a vesepecsenye már fontosabb, mint a tiszta levegő.

- Vásárláskor nem veszek el minden alkalommal egy újabb nejlonzacskót, hanem inkább mindig magammal viszek egy strapabíró textilszatyrot vagy bevásárlókosarat és abba pakolok.

Nagyon helyes, bár csepp a tengerben.

- Kerülöm a kis műanyag palackos üdítőket, inkább visszaválthatósat iszom.

Aminek nagy részét aztán bezúzzák Magyarországon. Ugyanis az ital jelentős része import, az arra jutó üvegnek pedig megintcsak nincs felvevőpiaca. Persze olyat már nem olvashatunk sehol, hogy import helyett magyar, lehetőleg helyi árut veszek, mert az már nacionalizmus, fasizmus, terrorizmus. Vigyázni kell a „vegyél magyart” mozgalmakkal, még a végén rúg egy utolsót a magyar gazdaság, aztán késik a gyarmatosítási program.

- Nem vásárolok felesleges kacatokat, mütyüröket magamnak, csak azért mert divat, vagy, mert hirtelen megtetszett.

Ugye ismerjük a viccet a rabbiról, aki körül hirtelen péntek lett?...

- Ha kirándulni megyünk, vigyázok a természetre: a szép növényeket csak megcsodálom, nem tépem le.

- Nem bántom a növényeket.

- Rászólok apura, ha ilyeneket csinálna!

Na és itt a lényeg, kérem szépen! Unalmas és „nem menő” ilyen szabályokat betartani, apuval betartatni őket azonban annál jobb hecc. Lényeg a lényeg: ha a parancsolatokat betartjuk, 3%-kal csökkentettük a környezetszennyezést. A maradék 97%-hoz pedig ímmár zöld utat kaptunk…

Még egyszer, utoljára beírom ide. De mostantól az ilyen bejegyzések ide mennek. (Bár itt nincs értesítő, de majdnem napi szinten fogok bele írni.)

"68,1%. Annyira pontosan súrolja felülről a kétharmadot, hogy megújul a gyanú az emberben: ezt az eredményt már hónapokkal, esetleg évekkel ezelőtt eldöntötték. Hallottam olyan esetekről is, mikor a szavazókörön belül csalással próbálkoztak az első fordulóban - érdekes, ezekről az ún. "nemzeti média" is mélyen hallgat. Az MSZP-s szavazatokat beírták a Jobbiknak és fordítva. A Jobbikos delegált pont kiszúrta..."

tovább>>

Megyek ma reggel 7-8 körül a ligetbe, erre a Hermina út és az Ajtósi Dürer sor sarkán mit látok?

Tegnap reggel még nem voltak kint. Látszott is rajtuk, hogy viszonylag frissen ragasztották őket.

Egyébként van új blogom is. Aki megtalálja, ügyes. Az ilyen töltelék bejegyzéseket a jövőben oda fogom feltenni. Többek között.

Évtizedek munkájának gyümölcsét hozom most nyilvánosságra. 1990 óta tartó, közel 5 milliárd forint állami támogatást igénybevevő kutatásom meghozta eredményét: ímmár tudományos, nyelvi és néprajzi tényként kijelenthetjük:

Az angolok finnnugor származékok.

Alábbi írásomat ajánlom tehát az MTA szíves figyelmébe.

A finnugor kultúra az Ural hegység két oldalán fejlődött ki, egymással párhuzamosan: minthogy a geofizikai adottságok nem tették lehetővé, hogy a finnek és az ugorok érintkezzenek egymással, így aztán csak véletlen, hogy ugyanazon a nyelven beszéltek, ugyanolyan használati tárgyaik voltak, ugyanolyan népművészeti motívumokkal.

Aztán jöttek a besenyők. Kiverték őket az Uralnak előbb keleti, majd nyugati oldaláról, így a nyugati oldalon nyugat felé kényszerültek, a keleti oldalon pedig észak felé (minthogy a hegység útban volt; szerencsére a besenyőknek viszont szárnyas lovaik voltak, mert különben nem juthattak volna a nyomunkban egész a kárpát-medencéig, és nem védték volna évszázadokon át a határainkat, miután végigkergettek minket egész ázsián…) A nyugat felé futottakból lettek a magyarok, az északiakból pedig a finnek. A besenyők támadása által katonailag legyengült, gyakorlatilag harcképtelen finneket a germánok valamiért nem visszaverték, hanem tovább pofozták skandinávia irányába – mint ahogy bennünket is tovább pofoztak a hunok és az itt lakó, három millió éve őshonos szlovákok, amíg aztán Szent István szlovák király le nem mészárolt minket, ahogy azt a jeles szlovák úriember, Ian Slota nemrégiben nagyon helyesen megállapította. (Most már viszont kérjük szépen a holokatolicizálási kárpótlást a szlovák államtól.)

A finnekre visszatérve, egy részük a mai finnország területén maradt, másik részük továbbvándorolt nyugat felé, majd amikor a tengerhez értek, kénytelenek voltak átúszni a Brit Szigetekre (a besenyők ímmár viking jelmezben kergették őket), ahol a hajuk kipirosodott a nagy hidegtől és a sok széltől.

Bizonyítékok:

Jelen elmélet nem csak elmélet, hanem olyan tény, amelyet egyetlen művelt, tájékozott ember sem kérdőjelez meg. Számtalan bizonyíték áll rendelkezésünkre: mind kulturális-néprajzi, mind nyelvi bizonyítékok. Utóbbiak vannak túlsúlyban, ezért ezeket fogjuk tárgyalni részletesen. Kulturális közösségünknek csak legszembetűnőbb bizonyítékát említeném meg: az angol király árpádsávos palástját. Az ős-angolok bizony gyakran használták ezt a zászlót, és később sem merült teljesen feledésbe: az Amerikába érkező angol telepesek mindjárt kitűzték, amint rájöttek, hogy nem Indiában vannak, s később ez is lett az Indiai Amerikai Egyesült Államok hivatalos zászlaja is.

Lássuk a nyelvi bizonyítékokat! A magyarság finnugor származását adottnak tekintjük, hiszen a finn nyelvvel jópár közös szavunk van, ún. alapszavak, amelyeket nagyon régóta és nagyon gyakran használunk, ezért nehezen deformálódnak, mint pl. testrészek nevei. Ezt mindenki megtanulja az iskolában. Most lássuk az angolt!

see – szem; say – száj; mouth – mond (ha a hangalak nem is, a jelentés sokszor deformálódik, de egyértelmű összefüggésben van az eredeti jelentéssel. Itt jól látható a jelentés felcserélődése); hair – haj; hear – hall; neck – nyak; arm – kar(om?); leg – láb; foot – fut.

Lássunk néhány példát a bővebb szókincsből:

run – rohan; hurt – árt; kill – öl; hit – üt; sword – kard; earth – föld; field – föld (Ez utóbbi bizonyítja, hogy nem a magyar kelta vagy germán, hanem az angol finnugor származék, hiszen a föld az eredeti alak); eat – ét; fire – forr; heat – hő; went – ment (Egy toldalékos alak!); wall – fal; king – kagán; how – hogy (az összes többi kérdőszó w-vel kezdődik angolban; s ha már itt tartunk:) where – hol (a wh kezdettel párhuzamos a magyarban a h kezdet: hol, hogyan, hány, honnan, hová); but – bár; wash – mos; hill – hegy; home – hon; house – ház; water - víz, stb…

Bizonyos esetekben a rokonság nehezebben érzékelhető, de határozottan kimutatható: lord – úr (kazárul: guor, szanszkritul: guru); you – te (régebbi angol alakja: thou, mind kazárul, mind szanszkritul tu); big – nagy (kazárul: mag, szanszkritul: mahá, görögül: méga); soul – szellem (a magyarban mind a szellem, mind a lélek szó levegő-minőségre utal); wait – vár; south – süt; I – én (szanszkritul: mé; az angol I hang nem Á+J kombinációja, hanem a hosszú É-ből ered!); set – tesz (a magyarban az ún. gyökök, tehát az egyszótagos ősi szótövek gyakran megfordíthatók ill. megfordulnak); head – fej; world – világ; this – ez; one – van (az ősmagyar nyelvben az „egy” valaminek az egyedüliségét vagy egységét jelentette, számolásnál a „van”-t használták); ten – tíz (kazárul is ten, az ősmagyarban is az volt – a tíz egyike lehet a tényleges szláv jövevényszavaknak, ugyanis nem épül rá olyan szóbokor*, mint az egy-re); can – kanna; want – kíván(t?) stb.

Egyéb nyelvi elemek: toldalékok és prefixek is szép számmal párhuzamosíthatóak. A legszembetűnőbb példák:

- a d mint a múlt idő jele, amely a t zöngés párja, amely a magyarban múlt idő jele; a párhuzam egyértelmű, mert az óangolban d helyett még th volt

- az a, az névelőnk határozatlan névelőként a, an formájában való megjelenése (s köszönőviszonyban sincs az angollal tévesen rokonított nyelvek névelőivel, pl. francia le, la, les, vagy német der, die, das!)

- a magyar –on –en –ön, eredeti formájában, bár prefixként használatosan.

Így pl. ment a házon – went on a house: az angolok gyakorlatilag majdhogynem magyarul beszélnek!

Gyengébbek kedvéért: a cikk vicces hangvétele ellenére a felsorolt példák valósak, a szavak és egyéb nyelvi elemek rokonsága tény, de éppen annyira bizonyítja az angol nyelv „finnugor” származását, mint a magyarét. A távolabbi rokonságban álló szavak példáinál egyértelműen kiderült, hogy a közös eredetet nem a finn, hanem a szkíta eredetű (kazár, ógörög) nyelveknél kell keresni, a szkíták pedig kapcsolatban álltak mind a keltákkal, mind a germánokkal, innen a szavak rokonsága.

A franciában mint részben latin nyelvben megtalálható, magyarral rokon, de némettől idegen szavak (pl. száz franciául cent, kiejtve „szan”, németül viszont hundert!) esetében a középkori európán belüli terjedés kizárható (hiszen óriási német nyelvterület áll közöttünk), ami magyarul vagy azzal rokon nyelven beszélő nemzetségek európai jelenlétére utal a Római Birodalom létrejötte előtt. (Ismerve az ókori görögök „hüperborösz” – szkíta – származását, ebben semmi meglepő nincsen.)

*egység, egységes, egyén, egyéni, egyed, egyedi, egyszeri, egyforma, egyhangú, egyöntetű, egyoldalú, egykedvű, egyesít, egyesül, egyesület, egyke, egyszerű, egyáltalán, egyik, mindegy, stb. – ekkora szóbokor csak évezredek alatt tud kifejlődni, az egy nem lehet szláv jövevényszó!

SZERK: >itt< megtalálható az angol-magyar ősetimológiai szótár, melyben az ős-gyökök kutatása helyett inkább a mindenki által látható hangalaki és jelentésbeli összefüggésekre mentünk rá. Bármilyen észrevételt, javaslatot szívesen fogadunk.

Tudom, hogy látszólag nagyon leültünk, de nagy dolgok készülnek a háttérben, aztán hogy mi lesz belőlük, az már egy másik kérdés.

Elvileg* holnap lesz új bejegyzés, jövő héten megy fel egy rakás anyag a bonanzára, rádió-ügyben is még beszélnem kell pár emberrel, valamint lesz blogtalálkozó, jövő héten, talán pénteken, a pontos időpontot majd még kiírom.

Elsőként az újdonság-doboz meg lesz szüntetve, túl lassan frissül FF-felhasználóknak, egyszerűbb egy egysoros bejegyzést feldobnom, ha valami történik, ráadásul az még RSS-ben is látszik.

*Mégse sincs, az ördög a részletekben van, komplexebb a téma, mint kellene. Majd egyszer csak megíródik...